Скрыть
42:2
42:3
42:5
42:8
42:10
42:11
42:12
42:14
42:16
42:17
42:18
42:19
42:23
42:24
42:25
42:26
42:27
42:28
42:29
42:30
42:31
42:32
42:33
42:34
Церковнославянский (рус)
Ви́дѣвъ же Иа́ковъ, я́ко ку́пля е́сть [пшени́цы] во Еги́птѣ, рече́ сыно́мъ сво­и́мъ: почто́ не радите́?
Се́, слы́шахъ, я́ко е́сть пшени́ца во Еги́птѣ: иди́те та́мо и купи́те на́мъ ма́ло пи́щи, да жи́ви бу́демъ и не у́мремъ.
Идо́ша же бра́тiя Ио́сифовы де́сять купи́ти пшени́цы во Еги́петъ.
Венiами́на же, бра́та Ио́сифова, не от­пусти́ съ бра́тiею его́, рече́ бо: да не когда́ случи́т­ся [на пути́] ему́ зло́.
Прiидо́ша же сы́нове Изра́илевы купи́ти съ при­­ходя́щими: бя́ше бо гла́дъ въ земли́ Ханаа́нстѣй.
Ио́сифъ же бя́ше кня́зь земли́: се́й продая́ше всѣ́мъ лю́демъ земли́ [тоя́]. Прише́дше же бра́тiя Ио́сифовы, поклони́шася ему́ лице́мъ до земли́.
Ви́дѣвъ же Ио́сифъ бра́тiю свою́, позна́: и от­чужда́­шеся и́хъ, и глаго́лаше и́мъ же́стоко, и рече́ и́мъ: от­ку́ду прiидо́сте? Они́ же рѣ́ша: от­ земли́ Ханаа́нскiя купи́ти пи́щи.
Позна́ же Ио́сифъ бра́тiю свою́: они́ же не позна́ша его́.
И помяну́ Ио́сифъ сны́ своя́, я́же ви́дѣ о́нъ: и рече́ и́мъ: согляда́таи есте́, согля́дати путі́й страны́ [сея́] прiидо́сте.
Они́ же рѣ́ша: ни́, господи́не, раби́ тво­и́ прiидо́хомъ купи́ти пи́щи:
вси́ есмы́ сы́нове еди́наго человѣ́ка: ми́рницы есмы́, не су́ть раби́ тво­и́ согляда́таи.
Рече́ же и́мъ: ни́, но пути́ земли́ [сея́] прiидо́сте согля́дати.
Они́ же рѣ́ша: два­на́­де­сять есмы́ бра́тiя раби́ тво­и́ въ земли́ Ханаа́ни: и се́, ме́ншiй [от­ на́съ] со отце́мъ на́шимъ дне́сь, а друга́го нѣ́сть.
Рече́ же и́мъ Ио́сифъ: сiе́ е́сть, е́же реко́хъ ва́мъ, глаго́ля, я́ко согляда́таи есте́:
въ се́мъ явите́ся: та́ко ми́ здра́вiя фарао́ня, не изы́дете от­сю́ду, а́ще бра́тъ ва́шъ ме́ншiй не прiи́детъ сѣ́мо:
посли́те от­ себе́ еди́наго, и воз­ми́те бра́та ва́­шего: вы́ же держи́ми бу́дите, до́ндеже я́вѣ бу́дутъ словеса́ ва́ша, а́ще и́стин­ствуете, или́ ни́: а́ще же ни́, та́ко ми́ здра́вiя фарао́ня, во­и́стин­ну согляда́таи есте́.
И даде́ я́ подъ стра́жу на три́ дни́.
Рече́ же и́мъ въ де́нь тре́тiй: сiе́ сотвори́те, и жи́ви бу́дете: Бо́га бо а́зъ бою́ся:
а́ще ми́рницы есте́, бра́тъ ва́шъ да уде́ржит­ся еди́нъ подъ стра́жею: са́ми же иди́те и от­вези́те ку́пленую пшени́цу ва́шу,
и бра́та ва́­шего ме́ншаго при­­веди́те ко мнѣ́, и вѣ́рна бу́дутъ словеса́ ва́ша: а́ще же ни́, у́мрете. И сотвори́ша та́ко.
И рече́ кі́йждо къ бра́ту сво­ему́: е́й, во грѣсѣ́хъ бо есмы́ бра́та ра́ди на́­шего, я́ко презрѣ́хомъ скорбѣ́нiе души́ его́, егда́ моля́шеся на́мъ, и не послу́шахомъ его́: и сего́ ра́ди прiи́де на ны́ скорбѣ́нiе сiе́.
Отвѣща́въ же Руви́мъ, рече́ и́мъ: не рѣ́хъ ли ва́мъ, глаго́ля: не преоби́дите дѣ́тища? И не послу́шасте мене́: и се́, кро́вь его́ взыску́ет­ся.
Ті́и же не вѣ́дѣша, я́ко разумѣ́етъ Ио́сифъ: толма́чь бо между́ и́ми бя́ше.
Отврати́вся же от­ ни́хъ, пропла́кася Ио́сифъ: и па́ки прiи́де къ ни́мъ и рече́ и́мъ. И поя́ Симео́на от­ ни́хъ, и связа́ его́ предъ ни́ми.
Повелѣ́ же Ио́сифъ напо́лнити сосу́ды и́хъ пшени́цы и воз­врати́ти сребро́ и́хъ кому́ждо во вре́тище свое́ и да́ти и́мъ бра́шно на пу́ть. И бы́сть и́мъ та́ко.
И воз­ложи́в­ше пшени́цу на ослы́ своя́, от­идо́ша от­ту́ду.
Отрѣши́въ же еди́нъ вре́тище свое́ да́ти пи́щу осло́мъ сво­и́мъ, идѣ́же ста́ша, и ви́дѣ у́золъ сребра́ сво­его́, и бѣ́ верху́ у́стiя вре́тищнаго.
И рече́ бра́тiи сво­е́й: воз­вращено́ ми е́сть сребро́, и се́, сiе́ во вре́тищи мо­е́мъ. И ужасе́ся се́рдце и́хъ: и воз­мято́шася, дру́гъ ко дру́гу глаго́люще: что́ сiе́ сотвори́ Бо́гъ на́мъ?
Прiидо́ша же ко Иа́кову, отцу́ сво­ему́, въ зе́млю Ханаа́ню и повѣ́даша ему́ вся́ случи́в­шаяся и́мъ, глаго́люще:
глаго́ла му́жъ господи́нъ земли́ [о́ныя] къ на́мъ же́стоко и вве́рже на́съ въ темни́цу, а́ки согля́да­ю­щихъ зе́млю:
рѣ́хомъ же ему́: ми́рницы есмы́, нѣ́смы согляда́таи:
два­на́­де­сять бра́тiя есмы́, сы́нове отца́ на́­шего: еди́наго нѣ́сть, а ме́ншiй со отце́мъ на́шимъ дне́сь въ земли́ Ханаа́ни:
рече́ же на́мъ му́жъ господи́нъ земли́ [тоя́]: по сему́ увѣ́мъ, я́ко ми́рницы есте́: бра́та еди́наго оста́вите здѣ́ у мене́, а ку́пленую пшени́цу до́му ва́­шему взе́мше от­иди́те
и при­­веди́те ко мнѣ́ бра́та ва́­шего ме́ншаго: и увѣ́мъ, я́ко не согляда́таи есте́, но я́ко ми́рницы есте́: и бра́та ва́­шего от­да́мъ ва́мъ, и ку́плю твори́те въ земли́.
Бы́сть же егда́ испраздня́ху вре́тища своя́, и бя́ше у́золъ сребра́ во вре́тищи ко­его́ждо и́хъ: и ви́дѣша у́злы сребра́ сво­его́ са́ми и оте́цъ и́хъ, и убоя́шася.
Рече́ же и́мъ Иа́ковъ оте́цъ и́хъ: мене́ безча́дна сотвори́сте: Ио́сифа нѣ́сть, Симео́на нѣ́сть, и Венiами́на ли по́ймете? На мя́ бы́ша сiя́ вся́.
Рече́ же Руви́мъ отцу́ сво­ему́, глаго́ля: дво­и́хъ сыно́въ мо­и́хъ убі́й, а́ще не при­­веду́ его́ къ тебѣ́: да́ждь его́ въ ру́цѣ мо­и́, и а́зъ при­­веду́ его́ къ тебѣ́.
О́нъ же рече́: не по́йдетъ сы́нъ мо́й съ ва́ми, я́ко бра́тъ его́ у́мре, и то́й еди́нъ оста́: и случи́т­ся ему́ зло́ на пути́, въ о́ньже а́ще по́йдете, и сведе́те ста́рость мою́ съ печа́лiю во а́дъ.
Греческий [Greek (Koine)]
ἰδὼν δὲ Ιακωβ ὅτι ἔστιν πρᾶσις ἐν Αἰγύπτῳ εἶπεν τοῖς υἱοῖς αὐτοῦ ἵνα τί ῥᾳθυμεῖτε
ἰδοὺ ἀκήκοα ὅτι ἔστιν σῖτος ἐν Αἰγύπτῳ κατα­́βητε ἐκεῖ καὶ πρίασθε ἡμῖν μικρὰ βρώματα ἵνα ζῶμεν καὶ μὴ ἀπο­θάνωμεν
κατέβησαν δὲ οἱ ἀδελφοὶ Ιωσηφ οἱ δέκα πρίασθαι σῖτον ἐξ Αἰγύπτου
τὸν δὲ Βενιαμιν τὸν ἀδελφὸν Ιωσηφ οὐκ ἀπέστειλεν μετὰ τῶν ἀδελφῶν αὐτοῦ εἶπεν γάρ μήποτε συμβῇ αὐτῷ μαλακία
ἦλθον δὲ οἱ υἱοὶ Ισραηλ ἀγοράζειν μετὰ τῶν ἐρχομένων ἦν γὰρ ὁ λιμὸς ἐν γῇ Χανααν
Ιωσηφ δὲ ἦν ἄρχων τῆς γῆς οὗτος ἐπώλει παν­τὶ τῷ λαῷ τῆς γῆς ἐλθόν­τες δὲ οἱ ἀδελφοὶ Ιωσηφ προ­σεκύνησαν αὐτῷ ἐπι­̀ προ­́σωπον ἐπι­̀ τὴν γῆν
ἰδὼν δὲ Ιωσηφ τοὺς ἀδελφοὺς αὐτοῦ ἐπέγνω καὶ ἠλλοτριοῦτο ἀπ᾿ αὐτῶν καὶ ἐλάλησεν αὐτοῖς σκληρὰ καὶ εἶπεν αὐτοῖς πόθεν ἥκατε οἱ δὲ εἶπαν ἐκ γῆς Χανααν ἀγοράσαι βρώματα
ἐπέγνω δὲ Ιωσηφ τοὺς ἀδελφοὺς αὐτοῦ αὐτοὶ δὲ οὐκ ἐπέγνωσαν αὐτόν
καὶ ἐμνήσθη Ιωσηφ τῶν ἐνυπνίων ὧν εἶδεν αὐτός καὶ εἶπεν αὐτοῖς κατα­́σκοποί ἐστε κατα­νοῆσαι τὰ ἴχνη τῆς χώρας ἥκατε
οἱ δὲ εἶπαν οὐχί κύριε οἱ παῖδές σου ἤλθομεν πρίασθαι βρώματα
πάν­τες ἐσμὲν υἱοὶ ἑνὸς ἀνθρώπου εἰρηνικοί ἐσμεν οὐκ εἰσὶν οἱ παῖδές σου κατα­́σκοποι
εἶπεν δὲ αὐτοῖς οὐχί ἀλλὰ τὰ ἴχνη τῆς γῆς ἤλθατε ἰδεῖν
οἱ δὲ εἶπαν δώδεκά ἐσμεν οἱ παῖδές σου ἀδελφοὶ ἐν γῇ Χανααν καὶ ἰδοὺ ὁ νεώτερος μετὰ τοῦ πατρὸς ἡμῶν σήμερον ὁ δὲ ἕτερος οὐχ ὑπάρχει
εἶπεν δὲ αὐτοῖς Ιωσηφ τοῦτό ἐστιν ὃ εἴρηκα ὑμῖν λέγων ὅτι κατα­́σκοποί ἐστε
ἐν τούτῳ φανεῖσθε νὴ τὴν ὑγίειαν Φαραω οὐ μὴ ἐξέλθητε ἐν­τεῦθεν ἐὰν μὴ ὁ ἀδελφὸς ὑμῶν ὁ νεώτερος ἔλθῃ ὧδε
ἀπο­στείλατε ἐξ ὑμῶν ἕνα καὶ λάβετε τὸν ἀδελφὸν ὑμῶν ὑμεῖς δὲ ἀπάχθητε ἕως τοῦ φανερὰ γενέσθαι τὰ ῥήματα ὑμῶν εἰ ἀληθεύ­ετε ἢ οὔ εἰ δὲ μή νὴ τὴν ὑγίειαν Φαραω ἦ μὴν κατα­́σκοποί ἐστε
καὶ ἔθετο αὐτοὺς ἐν φυλακῇ ἡμέρας τρεῖς
εἶπεν δὲ αὐτοῖς τῇ ἡμέρᾳ τῇ τρίτῃ τοῦτο ποιήσατε καὶ ζήσεσθε τὸν θεὸν γὰρ ἐγὼ φοβοῦμαι
εἰ εἰρηνικοί ἐστε ἀδελφὸς ὑμῶν εἷς κατα­σχεθήτω ἐν τῇ φυλακῇ αὐτοὶ δὲ βαδίσατε καὶ ἀπαγάγετε τὸν ἀγορασμὸν τῆς σιτοδοσίας ὑμῶν
καὶ τὸν ἀδελφὸν ὑμῶν τὸν νεώτερον ἀγάγετε προ­́ς με καὶ πιστευθήσον­ται τὰ ῥήματα ὑμῶν εἰ δὲ μή ἀπο­θανεῖσθε ἐποίησαν δὲ οὕτως
καὶ εἶπεν ἕκασ­τος προ­̀ς τὸν ἀδελφὸν αὐτοῦ ναί ἐν ἁμαρτίᾳ γάρ ἐσμεν περὶ τοῦ ἀδελφοῦ ἡμῶν ὅτι ὑπερείδομεν τὴν θλῖψιν τῆς ψυχῆς αὐτοῦ ὅτε κατεδέετο ἡμῶν καὶ οὐκ εἰσηκούσαμεν αὐτοῦ ἕνεκεν τούτου ἐπῆλθεν ἐφ᾿ ἡμᾶς ἡ θλῖψις αὕτη
ἀπο­κριθεὶς δὲ Рουβην εἶπεν αὐτοῖς οὐκ ἐλάλησα ὑμῖν λέγων μὴ ἀδικήσητε τὸ παιδάριον καὶ οὐκ εἰσηκούσατέ μου καὶ ἰδοὺ τὸ αἷμα αὐτοῦ ἐκζητεῖται
αὐτοὶ δὲ οὐκ ᾔδεισαν ὅτι ἀκούει Ιωσηφ ὁ γὰρ ἑρμηνευτὴς ἀνὰ μέσον αὐτῶν ἦν
ἀπο­στραφεὶς δὲ ἀπ᾿ αὐτῶν ἔκλαυσεν Ιωσηφ καὶ πάλιν προ­σῆλθεν προ­̀ς αὐτοὺς καὶ εἶπεν αὐτοῖς καὶ ἔλαβεν τὸν Συμεων ἀπ᾿ αὐτῶν καὶ ἔδησεν αὐτὸν ἐναν­τίον αὐτῶν
ἐνετείλατο δὲ Ιωσηφ ἐμπλῆ­σαι τὰ ἀγγεῖα αὐτῶν σίτου καὶ ἀπο­δοῦναι τὸ ἀργύριον ἑκάστου εἰς τὸν σάκκον αὐτοῦ καὶ δοῦναι αὐτοῖς ἐπι­σιτισμὸν εἰς τὴν ὁδόν καὶ ἐγενήθη αὐτοῖς οὕτως
καὶ ἐπι­θέν­τες τὸν σῖτον ἐπι­̀ τοὺς ὄνους αὐτῶν ἀπῆλθον ἐκεῖθεν
λύσας δὲ εἷς τὸν μάρσιππον αὐτοῦ δοῦναι χορτάσματα τοῖς ὄνοις αὐτοῦ οὗ κατέλυσαν εἶδεν τὸν δεσμὸν τοῦ ἀργυρίου αὐτοῦ καὶ ἦν ἐπάνω τοῦ στόμα­τος τοῦ μαρσίππου
καὶ εἶπεν τοῖς ἀδελφοῖς αὐτοῦ ἀπεδόθη μοι τὸ ἀργύριον καὶ ἰδοὺ τοῦτο ἐν τῷ μαρσίππῳ μου καὶ ἐξέστη ἡ καρδία αὐτῶν καὶ ἐταράχθησαν προ­̀ς ἀλλήλους λέγον­τες τί τοῦτο ἐποίησεν ὁ θεὸς ἡμῖν
ἦλθον δὲ προ­̀ς Ιακωβ τὸν πατέρα αὐτῶν εἰς γῆν Χανααν καὶ ἀπήγγειλαν αὐτῷ πάν­τα τὰ συμβάν­τα αὐτοῖς λέγον­τες
λελάληκεν ὁ ἄνθρωπος ὁ κύριος τῆς γῆς προ­̀ς ἡμᾶς σκληρὰ καὶ ἔθετο ἡμᾶς ἐν φυλακῇ ὡς κατα­σκοπεύ­ον­τας τὴν γῆν
εἴπαμεν δὲ αὐτῷ εἰρηνικοί ἐσμεν οὔκ ἐσμεν κατα­́σκοποι
δώδεκα ἀδελφοί ἐσμεν υἱοὶ τοῦ πατρὸς ἡμῶν ὁ εἷς οὐχ ὑπάρχει ὁ δὲ μικρότερος μετὰ τοῦ πατρὸς ἡμῶν σήμερον ἐν γῇ Χανααν
εἶπεν δὲ ἡμῖν ὁ ἄνθρωπος ὁ κύριος τῆς γῆς ἐν τούτῳ γνώσομαι ὅτι εἰρηνικοί ἐστε ἀδελφὸν ἕνα ἄφετε ὧδε μετ᾿ ἐμοῦ τὸν δὲ ἀγορασμὸν τῆς σιτοδοσίας τοῦ οἴκου ὑμῶν λαβόν­τες ἀπέλθατε
καὶ ἀγάγετε προ­́ς με τὸν ἀδελφὸν ὑμῶν τὸν νεώτερον καὶ γνώσομαι ὅτι οὐ κατα­́σκοποί ἐστε ἀλλ᾿ ὅτι εἰρηνικοί ἐστε καὶ τὸν ἀδελφὸν ὑμῶν ἀπο­δώσω ὑμῖν καὶ τῇ γῇ ἐμπορεύ­εσθε
ἐγένετο δὲ ἐν τῷ κατα­κενοῦν αὐτοὺς τοὺς σάκκους αὐτῶν καὶ ἦν ἑκάστου ὁ δεσμὸς τοῦ ἀργυρίου ἐν τῷ σάκκῳ αὐτῶν καὶ εἶδον τοὺς δεσμοὺς τοῦ ἀργυρίου αὐτῶν αὐτοὶ καὶ ὁ πατὴρ αὐτῶν καὶ ἐφοβήθησαν
εἶπεν δὲ αὐτοῖς Ιακωβ ὁ πατὴρ αὐτῶν ἐμὲ ἠτεκνώσατε Ιωσηφ οὐκ ἔστιν Συμεων οὐκ ἔστιν καὶ τὸν Βενιαμιν λήμψεσθε ἐπ᾿ ἐμὲ ἐγένετο πάν­τα ταῦτα
εἶπεν δὲ Рουβην τῷ πατρὶ αὐτοῦ λέγων τοὺς δύο υἱούς μου ἀπό­κτεινον ἐὰν μὴ ἀγάγω αὐτὸν προ­̀ς σέ δὸς αὐτὸν εἰς τὴν χεῖρά μου κἀγὼ ἀνάξω αὐτὸν προ­̀ς σέ
ὁ δὲ εἶπεν οὐ κατα­βή­σε­ται ὁ υἱός μου μεθ᾿ ὑμῶν ὅτι ὁ ἀδελφὸς αὐτοῦ ἀπέθανεν καὶ αὐτὸς μόνος κατα­λέλειπται καὶ συμβή­σε­ται αὐτὸν μαλακισθῆναι ἐν τῇ ὁδῷ ᾗ ἂν πορεύ­ησθε καὶ κατα­́ξετέ μου τὸ γῆρας μετὰ λύπης εἰς ᾅδου
 Jacob, voyant qu'il y avait du blé en Égypte, dit à ses fils: Pourquoi vous regardez-vous les uns les autres?
 Il dit: Voici, j'apprends qu'il y a du blé en Égypte; descendez-y, pour nous en acheter là, afin que nous vivions et que nous ne mourions pas.
 Dix frères de Joseph descendirent en Égypte, pour acheter du blé.
 Jacob n'envoya point avec eux Benjamin, frère de Joseph, dans la crainte qu'il ne lui arrivât quelque malheur.
 Les fils d'Israël vinrent pour acheter du blé, au milieu de ceux qui venaient aussi; car la famine était dans le pays de Canaan.
 Joseph commandait dans le pays; c'est lui qui vendait du blé à tout le peuple du pays. Les frères de Joseph vinrent, et se prosternèrent devant lui la face contre terre.
 Joseph vit ses frères et les reconnut; mais il feignit d'être un étranger pour eux, il leur parla durement, et leur dit: D'où venez-vous? Ils répondirent: Du pays de Canaan, pour acheter des vivres.
 Joseph reconnut ses frères, mais eux ne le reconnurent pas.
 Joseph se souvint des songes qu'il avait eus à leur sujet, et il leur dit: Vous êtes des espions; c'est pour observer les lieux faibles du pays que vous êtes venus.
 Ils lui répondirent: Non, mon seigneur, tes serviteurs sont venus pour acheter du blé.
 Nous sommes tous fils d'un même homme; nous sommes sincères, tes serviteurs ne sont pas des espions.
 Il leur dit: Nullement; c'est pour observer les lieux faibles du pays que vous êtes venus.
 Ils répondirent: Nous, tes serviteurs, sommes douze frères, fils d'un même homme au pays de Canaan; et voici, le plus jeune est aujourd'hui avec notre père, et il y en a un qui n'est plus.
 Joseph leur dit: Je viens de vous le dire, vous êtes des espions.
 Voici comment vous serez éprouvés. Par la vie de Pharaon! vous ne sortirez point d'ici que votre jeune frère ne soit venu.
 Envoyez l'un de vous pour chercher votre frère; et vous, restez prisonniers. Vos paroles seront éprouvées, et je saurai si la vérité est chez vous; sinon, par la vie de Pharaon! vous êtes des espions.
 Et il les mit ensemble trois jours en prison.
 Le troisième jour, Joseph leur dit: Faites ceci, et vous vivrez. Je crains Dieu!
 Si vous êtes sincères, que l'un de vos frères reste enfermé dans votre prison; et vous, partez, emportez du blé pour nourrir vos familles,
 et amenez-moi votre jeune frère, afin que vos paroles soient éprouvées et que vous ne mouriez point. Et ils firent ainsi.
 Ils se dirent alors l'un à l'autre: Oui, nous avons été coupables envers notre frère, car nous avons vu l'angoisse de son âme, quand il nous demandait grâce, et nous ne l'avons point écouté! C'est pour cela que cette affliction nous arrive.
 Ruben, prenant la parole, leur dit: Ne vous disais-je pas: Ne commettez point un crime envers cet enfant? Mais vous n'avez point écouté. Et voici, son sang est redemandé.
 Ils ne savaient pas que Joseph comprenait, car il se servait avec eux d'un interprète.
 Il s'éloigna d'eux, pour pleurer. Il revint, et leur parla; puis il prit parmi eux Siméon, et le fit enchaîner sous leurs yeux.
 Joseph ordonna qu'on remplît de blé leurs sacs, qu'on remît l'argent de chacun dans son sac, et qu'on leur donnât des provisions pour la route. Et l'on fit ainsi.
 Ils chargèrent le blé sur leurs ânes, et partirent.
 L'un d'eux ouvrit son sac pour donner du fourrage à son âne, dans le lieu où ils passèrent la nuit, et il vit l'argent qui était à l'entrée du sac.
 Il dit à ses frères: Mon argent a été rendu, et le voici dans mon sac. Alors leur coeur fut en défaillance; et ils se dirent l'un à l'autre, en tremblant: Qu'est-ce que Dieu nous a fait?
 Ils revinrent auprès de Jacob, leur père, dans le pays de Canaan, et ils lui racontèrent tout ce qui leur était arrivé. Ils dirent:
 L'homme, qui est le seigneur du pays, nous a parlé durement, et il nous a pris pour des espions.
 Nous lui avons dit: Nous sommes sincères, nous ne sommes pas des espions.
 Nous sommes douze frères, fils de notre père; l'un n'est plus, et le plus jeune est aujourd'hui avec notre père au pays de Canaan.
 Et l'homme, qui est le seigneur du pays, nous a dit: Voici comment je saurai si vous êtes sincères. Laissez auprès de moi l'un de vos frères, prenez de quoi nourrir vos familles, partez, et amenez-moi votre jeune frère.
 Je saurai ainsi que vous n'êtes pas des espions, que vous êtes sincères; je vous rendrai votre frère, et vous pourrez librement parcourir le pays.
 Lorsqu'ils vidèrent leurs sacs, voici, le paquet d'argent de chacun était dans son sac. Ils virent, eux et leur père, leurs paquets d'argent, et ils eurent peur.
 Jacob, leur père, leur dit: Vous me privez de mes enfants! Joseph n'est plus, Siméon n'est plus, et vous prendriez Benjamin! C'est sur moi que tout cela retombe.
 Ruben dit à son père: Tu feras mourir mes deux fils si je ne te ramène pas Benjamin; remets-le entre mes mains, et je te le ramènerai.
 Jacob dit: Mon fils ne descendra point avec vous; car son frère est mort, et il reste seul; s'il lui arrivait un malheur dans le voyage que vous allez faire, vous feriez descendre mes cheveux blancs avec douleur dans le séjour des morts.
Толкования стиха Скопировать ссылку Скопировать текст Добавить в избранное
Библ. энциклопедия Библейский словарь Словарь библ. образов Практическая симфония
Цитата из Библии каждое утро
TG: t.me/azbible
Viber: vb.me/azbible